Rólunk

“A kozmetikus szakma minden buktatójával együtt az egyik leggyönyörűbb hivatás, ahol minden nehézséget a vendégek hálája és szeretete többszörösen megtérít. Mindig pozitív visszajelzést kapunk, hiszen csak az a vendég fog hozzánk visszajönni, akinek tetszett a munkánk. Végigkísérhetünk sorsokat, szerelmeket, gyerekek születését, álmok beteljesülését és mindehhez még mi is hozzárakhatjuk tudásunk legjavát, amiért kedvességet, csupa mosolyt fogunk kapni minden egyes nap vendégeinktől. ”

2016 szeptemberétől a szakmai képzések indítása csak az új OKJ szerint lehetséges, ebben a Kozmetikus képzettség megszerzését újra egy tanfolyamhoz, ezzel együtt egy szakmai vizsgához kötik. Így képzésünk már 10 hónap alatt szakmai bizonyítványt ad.

Mit csinál egy kozmetikus?

A kozmetikus az egészséges arc és test ápolásával, állapotának javításával foglalkozik. Ez történhet manuálisan vagy elektrokozmetikai készülékek alkalmazásával. Mindezek mellett tartós sminket készít (sminktetoválás), szörtelenít, müszempillát rak és speciális arc- és testkezeléseket végez.

Mivel a kozmetikus a kezelések során nemcsak a testet, hanem a lelket is kényezteti, ezért nagy szükség van arra, hogy egy kozmetikus képes legyen vendégét egy relaxáló, nyugalmi állapotba vinni. A relaxáció alatt a professzionális kozmetikumok hatásai a bőrre felerősödnek, ezzel lényegesen elősegítve a kozmetikus munkáját.

Miért minket válassz?

A tanterven kívül – amennyiben szükséges – egyénileg is foglalkozunk a tanulókkal, hiszen nem mindenki tanul egyforma ütemben. Mivel a gyakorlati szakmákhoz bizonyos készségekre is szükség van, egyes esetekben a készségek fejlesztésére is sor kerül. A célunk az, hogy minden tanulónk egyforma esélyekkel indulhasson a kozmetikus szakmában.

Ami még nálunk külön figyelmet érdemel, hogy a tandíj tartalmazza a tankönyveket, további jegyzeteket és az összes alapanyagot amivel a gyakorlati órákon gyakorolnak a tanulók. Csak gyere el, az összes többi a mi dolgunk!

Ajánljuk a szakmát azoknak :

  • akik   nemcsak szakmát, hanem hivatást szeretnének választani maguknak,

  • azoknak akik   szeretnék elsajátítani a pontos, precíz és higiénikus munkavégzést,

  • azoknak, akik kiváló  szakemberektől szeretnék szakmát tanulni,

  • azoknak, akik a legújabb szakmai trendekről, termékekről, eszközökről szeretnének tudást szerezni és ezek birtokában, stabil megélhetést biztosítani maguknak ,

  • akik a szakma megszerzése alatt dolgoznak vagy valamely felsőfokú intézmény hallgatói,

  • azoknak, akik a tanulóidőszak végén, államilag elismert (OKJ) szakmai vizsgát szeretnének kapni.

Ezt a felnőtteknek szóló képző és továbbképző intézményt a Debreceni Vizsgaközpont Kft.-vel közösen azért hoztuk létre , mert számunkra a legfontosabb az, hogy a nálunk végzett tanulók valós szakmai tudással hagyják el az iskolánkat és  magabiztosan , öntudatosan tudjanak szakmájukban érvényesülni.

Tanműhelyünkben és kozmetikánkban egyaránt csak minőségi termékekkel dolgozunk, melyek között hazai és külföldi termékek is megtalálhatóak.

JELENTKEZEM

Oktatóink

Szendi Anita / Gyakorlati oktató

Szendi Anita / Gyakorlati oktató

1995-ben végeztem kozmetikusként Debrecenben. Kiváló oktatóm mellett szerencsém volt elsajátítani a szakma erős alapjait, melyet aztán a későbbiekben folyamatos képzésekkel, tanfolyamokkal bővítettem.
1999-től saját üzletem irányítása mellett egy négy megyét felkaroló miskolci kozmetikai cég a Capelli Kft. kapcsolattartója lettem. Feladatkörömhöz tartozott a kolléganők gyakorlati munkájának segítése, gördülékenyebbé tétele. Később egy debreceni cég megkeresésére ugyanezen feladatkört láttam el saját megyémen belül. Ez a pár év komoly tapasztalattal bírt számomra, hiszen fantasztikus szakemberekkel találkozva kipróbálhattam jó néhány minőségi kozmetikumot, melyekkel azóta is dolgozom, megemlítve itt a Babor, Matis, High Care, Dr.Grandel, Phiris termékeit. Olyan gyakorlati tudásra tettem szert, amelyre egy helyben ülve sosem került volna sor. Ezek a tapasztalások alakították ki a szakmai hozzáállásomat a kozmetikához, amit most szeretnék továbbadni.
2002-tőlmindent félretéve csakis saját Szépségszalonomra koncentrálok. Kiváló termékekkel nyugodt, családias környezetben várom évről-évre megújuló kínálatommal hűséges vendégeimet.
A bőr ápolása, az arc szépítése már ősidők óta foglalkoztatja az embereket. A kozmetikai iparág folyamatosan megújuló és felkészült. De hiszem azt, hogy a kiváló alapanyagok mellé szükséges egy elhivatot és képzett szakember is.

A mögöttem lévő több mint 20 év tudásával, gyakorlatával és rutinjával várok minden – a szakma iránt elhivatott – tanulni vágyó hölgyet.

Remélem hamarosan találkozunk!

Gazsó Kata / Műszempilla oktató
Gazsó Kata / Műszempilla oktató

Gazsó Kata / Műszempilla stylist és oktató

Gazsó Kata vagyok, műszempilla stylist és oktató. Tanulmányaimat a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközép Iskolában kezdtem, mint keramikus majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán folytattam festő szakon. Mélyen beleástam magam az ikonfestészetbe, szenvedélyemmé vált az alkotás, amit később a műszempilla építésben teljesedett ki.

Kezdetben megrögzött viselője voltam a műszempillának, amely átalakult tökéletesen stylingolt szempilla építéssé.
Folyamatosan képzem magam és követem a legfrissebb trendeket, így vendégeim nem csak a legújabb technikával távoznak, de a saját szemformájukhoz leginkább illő műszempillát kapják, hiszen egy jól felapplikált és stylingolt szempilla vonzó tekintetet varázsol viselőjének és kiemeli a tekintetet.

Mindig a tökéletességre törekszem és az oktatásaimat is ennek megfelelően építem fel. Professzionális termékek segítségével adom át tudásom legjavát tanulóimnak és bízom benne, hogy sikeres és elhívatott szempilla stylistokká válnak.

Lacza Bettina / Sminkmester és Professzionális Eyebrow Artist
Lacza Bettina / Sminkmester és Professzionális Eyebrow Artist

Lacza Bettina / Sminkmester és Profeszionális Eyebrow Artist

Lacza Bettina vagyok Sminkmester és Professzionális Eyebrow Artist.

Gyerekkorom óta érdekelt a művészet, imádtam alkotni és használni a fantáziám. Ez a szenvedélyem hamar  kialakította bennem a  kézügyesség  és a magabiztos mozdulatok sorát, amelyet számtalan sminkes workshoppal, oktatással és sminkiskolák elvégzésével fejlesztettem  tovább. Sminkeltem Tv2- s produkciókban, készítek sminket magazinok számára, fotózásokra, emellet színpadi sminket, showtáncversenyekre és ahol a fantáziám mégszabadabbá engedhetem  halloweeni sminkeket, melyeknél special effects technikákat alkamazom.

Számos hírességnek készítem el a sminkjét zenei videoklippjuk forgatásához.

Szakmai tapasztalatoknak és személyiségemnek  köszönhetően, mára rentgeteg vendégem követőm van, akik ugyanolyan elkötelezett szerelmesei a sminkelésnek mint én. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, segíteni nekik személyes és szakmai fejlődésükben. Minden  kliensem különleges és átlagon felüli a szememben, ehhez és az elvárásokhoz mérten készítem el az archoz, a típushoz és a tónushoz legjobban illeszkedő look-ot. Hálás vagyok nekik, hogy a szenvedélyemnek élhetek.

Tanulmányok:

Sminkes diploma:

Páll Adrien Nsm makeup school

Mac Cosmetics  által támogatott iskola

Mesterclass diploma

Professional Brow Artist diploma(ukrán- angol nyelvű)

Long- term Eyebrow technique diploma(ukrán – angol nyelvű)

Magosányi Krisztina / Kozmetikus, gyakorlati oktató, sminktetováló
Magosányi Krisztina / Kozmetikus, gyakorlati oktató, sminktetováló

Magosányi Krisztina / Kozmetikus, gyakorlati oktató, sminktetováló

Magosányi Krisztina vagyok – Kozmetikus, gyakorlati oktató, sminktetováló

1993-ban végeztem kozmetikusként Debrecenben. Fantasztikus oktatóm és mentorom volt, aki megtanított a szakma minden fortélyára. Nagyon erős alapokat kaptam tőle ami később megnyitotta nekem a világot.

23 évesen Németországban kezdtem a szakmai pályafutásomat. Kolléganőim rendszerint a világ különböző részeiből jöttek így mindenkitől tanulhattam valami egyedi szakmai fogást amivel kiegészíthettem a tudásomat.

2008-ban -miután pár évre visszatértem Magyarországra- a TAMA Cosmetics oktató kozmetikusa lettem. Nagyon érdekes volt ez az időszak is hiszen sok kozmetikus kolléganővel voltam kapcsolatban akik által szélesebb körben ismerhettem meg a vendégek igényeit.

Ezek után visszatértem a kozmetikához, de egy kicsit irányt váltottam. Ausztriában kezdtem el dolgozni egy 4 csillagos wellness hotelben, majd egy 5 csillagos hotelben a Mandarin Oriental***** -ban Münchenben, Németországban. Fantasztikus tapasztalat volt, ahol a legnevesebb kozmetikumokkal dolgozhattam egy csodálatos atmoszférában. Szerencsém volt sok prominens személyiséghez, visszatérő vendégem volt pl. Naomi Campbell, Boris Becker, a Szaúd-Arábiai királyi család tagjai stb.

Később Kölnben vállaltam oktatói állást a Babor Spa-ban. Feladataim körébe tartozott a közel 20 fő kozmetikus betanítása, tudásuk fejlesztése és folyamatos továbbképzésük.

Ezek a tapasztalatok alakították ki a szakmai hozzáállásomat a kozmetikához, ezt szeretném továbbadni.

Hiszem, hogy minden vendégnek szüksége és igénye van a jó minőségű és jótékony hatású kozmetikumok mellett felkészült és elhivatott szakemberekre. Úgy érzem, hogy tudásom és tapasztalatom átadásával leendő tanítványaim jó eséllyel indulhatnak ebben a szép és állandóan megújuló szakmában.

Remélem, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk!

Rimóczi Viktória / Kozmetikus, speciális arckezelő, divatsminkes
Rimóczi Viktória / Kozmetikus, speciális arckezelő, divatsminkes

Rimóczi Viktória / Kozmetikus, speciális arckezelő, divatsminkes

Első ecsetvonásaimat Christian Dior magyarországi sminkmestere kezei alatt tanulhattam. 2014- ben sikeres divatsminkes végzettséggel indult pályafutásom. Az elkövetkezendő években tudásomat több platformon is kamatoztattam. Számos cég rendezvényeit látogatom sminkes szakemberként, illetve több magazinnal dolgozom a mai napig együtt. Szerencsém volt ismert magyar művészekkel együtt dolgozni, mint például Czippán Anett, Zséda, Dombóvári Vanda, Mérai Kata, Szekeres Adrienn, Völgyesi Gabriella…stb.
Ma már rendszeressen dolgozom, a CIB Bank-nak, HBO-nak, P&G-nek, Vodafone-nak, Syngenta-nak a RaggazzArt jóvoltàból, a tatabányai Coloplastnak, de visszatérő vagyok a Hotel Azúr-ban, a budapesti Mariott Hotel-ben, és a Hotel Intercontinental-ban is. Megmutathattam még tudásom az Europa Hajón, 2014-ben Disney Junior jóvoltából, 2015-ben a Miss Curvy Hungary Szépségversenyén, 2016- ban részt vettem a WORLD Synchronized Skating CHAMPIONSHIPS szinkronkorcsolya Világbajnokságán is, illetve a Hunskate magyar országos gyorskorcsolya egyesületével is több fotózáson dolgozhattam együtt, ahol a magyar versenyzők sikereihez én is hozzájárulhattam sminkesként.

Professzionalitás a siker kulcsa.  Hivatásomban elsődleges helyet foglal a magas minőségű anyaghasználat, ahogy vendégeimet, úgy tanulóimat itt is erre és ezzel együtt kellő precizitásra ösztönzöm. A hagyományos sminktechnikák mellett, az orosz Aqua technika, maszkkészítés, Pencil technicue, valamint ezek kombinációi is helyet kapnak.

Számomra a munkám egyben a hivatásom is, így a legnagyobb örömmel várom a  fejlődni  vágyó tanulóimat az átfogóbb és biztosabb tudás eléréséért.

Nagy-Hódi Erika / Kozmetikus mester , elméleti oktató
Nagy-Hódi Erika / Kozmetikus mester , elméleti oktató

Nagy-Hódi Erika / Kozmetikus mester , elméleti oktató

18 éve vagyok kozmetikus és 10 éve szakoktató. Speciális területem a szakismeret és a biológia. Imádok tanítani és soha nem adom fel, hogy a tudást sőt a motivációt a kobakokba töltsem. Tanárként az ars poetica-m: nem csak a tudás fontos hanem a logika az elmélet aláfűzése, értése kell hogy szilárd legyen a kozmetikusnál!

Varga Tamás / Elméleti oktató

Varga Tamás / Elméleti oktató

Kémia szakos tanári végzettséggel rendelkezem. 2008 óta tanítok a szépségszakmákban alkalmazott kémiát, anyagismeretet és laboratóriumi gyakorlatot. Célom az, hogy minden egyes végzett szépészeti szakember képes legyen önállóan, tudatosan, profi hozzáállással a kezelések elvégzésére, ismerje és értelmezni tudja a különböző készítmények összetételét és hatásait a bőrre. Fontosnak tartom, hogy az órákon jó hangulatban, oldottan tanuljunk, de emellett magas színvonalú, nívós munkát végezzünk. Eleinte ez óriási kihívásnak tűnik, de végül mindig sikerül megszelidíteni az anyagismeret nevű hétfejű sárkányt. :-)))